Pilinszky kedvelte az állatokat. Szívesen töltötte az időt a társaságukban. A tökéletes csend, a természet illata kitisztítja az ember elméjét...de mégis van ott veled valaki, aki meghallgat.
Vajon egy költő miért a magányról ír előbb és nem a boldog pillanatokról? A magány erősebb érzelem lenne a többinél? Vagy csak egy adott korra jellemző? Változik az érdeklődés az élet minden területén..így van ez az irodalommal is?